2020. augusztus 2., vasárnap

Szoptatás Világnapja # Augusztus 1.

Instagramon szavaztátok meg - ezúton is nagyon köszi- hogy legyen poszt az Anyatejes Táplálásról. Mivel nem vagyok védőnő, csak egy egyszerű Anya, ezért a saját gondolataim jegyzem le, és a tanácsok is tőlem származnak. Természetesen folyamatosan olvastam előtte, közben, utána, a Google naprakész volt a keresésben, illetve a Védőnő is mindig segített, ha segítségre, tanácsra volt szükségem.



 

Pályafutásunk a szoptatással ott kezdődött, hogy a kórházi védőnő, végig szaladt (szó szerint) minden szobán, elmondott pár tanácsot, és közölte, hogy mindjárt visszajön. Na, most, ez akkor történt meg, mikor már épp pakoltam össze, hogy hazamegyünk. (LOL)

 Szerencsémre a Szülésznőm bejött hozzám, és segített a helyes tartásban és mondott pár praktikát. Igen ám, de 3. napon egyszer csak vér jelent meg a bimbókon, és ilyenkor egy tanács van: Szoptass tovább, ne hagyd abba. Szerencsémre vittem magammal bimbóvédőt, és így ott folytathattam ahol elkezdtük. Nem mondom, hogy kellemes volt, de túlélhető.


Anyatej vs. Tápszer

Mivel 4300 grammal született Marci, ezért az első perctől kapott pótlást-, ami ugye tápszer volt. Ezt én elég nehezen viseltem, hogy nem állt be rögtön a tejem- mert hogy én elhittem, hogy rögtön ömleni fog, és nem kell tápszerhez folyamodni- és az első perctől azon voltam, hogy minél előbb beálljon a kereslet-kínálat elve. Mindehhez az is hozzátartozott, hogy mivel faluban élünk, képzelhetitek a nénik arcát (és megjegyzéseit) mikor közöltem, hogy vegyes táplálású. Mintha x éve nem lett volna tápszer...no mindegy.


*Kereslet- Kínálat elve jelentése:

TELI MELL=LASSÚBB TEJTERMELÉS    

ÜRES MELL= TÖBB TEJTERMELÉS



Egészen 8 hónapos koráig nem állt be pedig, akármit csináltam. Ittam karamalzot, rengeteg folyadékot,szoptatós teát,fejtem a maradékot, tényleg minden praktikát kipróbáltam, de kellett a tápszer is. A fejést egyébként a leghagyományosabb kézi mellszívóval végeztem , ami nem kellemes, de hatékony.

 Végül, mint feljebb említettem, 8 hónapos volt, és egyik nap kirúgta a cumisüveget a kezünkből, sírt, hogy nem kéri. Ekkor persze már evett mást is, de innentől kezdve, alváshoz csak anyatej dukált.

Ez így ment 14 hónapon keresztül, egészen 22 hónapos koráig. Ekkor tudtuk meg, hogy Kistesó érkezik, és ekkor már sem fizikailag, sem lelkileg nem bírtam. Bevallom, elfáradtam. Rettenetesen lefogytam, gyengének éreztem magam, óránként keltünk éjjel, nem éreztem elég erősnek- elszántnak magam a várandósság alatti szoptatáshoz, így megbeszéltem Marcival, hogy akkor itt és most a "cicizésnek" vége. Igen, megbeszéltük. Úgy gondolom, hogy mindkettőnknek meg kellett érnie az elszakadáshoz, így könnyek és hiszti nélkül elbúcsúztunk ettől az időszaktól.

Ne gondoljátok, hogy számomra a tápszer ördögtől való. Szó sincs erről. Egyszerűen mikor van is tejed meg nincs is, kialakul benned- legalábbis bennem előjött- egy versenyszellemhez hasonlítható érzés, hogy azért is megcsinálom.



A sikeres szoptatás alap pillére a KITARTÁS

Én csak azt tudom Nektek tanácsolni, akik előtte vagytok, vagy épp benne, hogy ne adjátok fel. Én is voltam lázas, mellgyulladás miatt, vérző, sebes bimbóval is szoptattam, nem aludtam 6 órát egyben, már azt se tudom mióta, de minden perce megérte, és most sem fogom máshogy csinálni. Mivel májusi Marci, ezért két nyár is eltelt a szoptatási időszak alatt, és bár nem vagyok ellene a nyilvános szoptatásnak, mégsem érezném komfortosan magam, ha egy étteremben kéne megetetnem a kisbabám. Ez nem azt jelenti, hogy ki sem tettük a lábunkat ez idő alatt, de mindig próbáltuk jól megoldani a helyzetet.


 

 

 Anyatej előnyei:

  •   szomjoltó
  •   optimális az összetétele, változik a baba igényeinek megfelelően
  •  Anyatejjel táplált csecsemők fejlődése egyenletes, ritkább az elhízás
  •   ritkán betegszenek meg, mivel az anyatej rengeteg immunanyagot és elő sejteket tartalmaz
  •  2-2,5 éves korig ajánlott

Tovább olvasnál a témában? Ezt a cikket ajánlom figyelmedbe.



Ha tetszett a bejegyzés, látogass el Facebook oldalamra,vagy ha inkább Instagramon nézelődsz, ott is megtalálsz. 
Ha pedig együttműködnél Velem, írj, a  katucizolnai@gmail.com e-mail címre.

 
Puszi, Kata


 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Tarts velem a mackós pillanatok világába!

🐻  Ez a blogbejegyzés nemcsak pedagógusoknak szól , hanem minden kisgyermekes anyukának is, aki szeretné otthon is játékosan, kreatívan és ...