2020. február 8., szombat

DIVATKATALÓGUS- BONPRIX BLOGGERS

Ezzel az outfit bejegyzéssel nagyon megcsúsztam, mivel két képen is karácsonyi szettjeim láthatóak, de azóta is sűrűn mutatkozom bennük. - Most is a kardigán van rajtam, miközben a bejegyzést írom Nektek.

Az első bemutatásra kerülő darab, az egy motoros leggings. Mivel éppen kifogytam az összes nadrágomból, és ez rettentő jó áron volt, és mellette még vagány is, nem volt kérdés, hogy a kosaramaba landol.
Karácsony napján fel is avattam, ebben díszítettem az első saját Karácsonyfánkat.



Egy negatívum van ezzel a leggings-el, a lábszáránál nagyon merev az anyag, és ezáltal nem tágul, mondhatni szoros. A 36/38  méretet rendeltem, derékban és csípőben teljesen passzol, ez az egy "gondom" van vele, mert így nehezebb a felvétele. Ettől függetlenül sűrűn hordom, kényelmes, tényleg csak a felvételnél kell trükközni vele. Divatos, kényelmes leggingeket, itt találod.






Következő kedvencem a legutóbbi Bonprix rendelésből, nem más mint ez a pihe-puha rózsaszín kardigán. Fogalmam sincs mikor lettem mályva, és rózsaszín kedvelő, de tény, hogy ez a kardigán nem maradhatott ki a rendelésből. Azóta is százszor volt már rajtam- mint ahogy a bejegyzés elején is említettem,  most is épp viselem- és nagyon nagy kedvencem lett. Hosszra tökéletes, melegíti a hátam, az ujja könyékig leér. A legújabb favoritomat  a Női Pulóverek közt találtam rá.






Végül egy alapdarab is került a birtokomba, ami nem más mint egy fekete garbó.A felső különlegessége az ujján lévő csipke, ami a hétköznapi viseletből, alkalmivá varázsolja.
Én Karácsony óta, a Születésnapom is ebben töltöttem, és nemrégiben pedig a farmerszoknyám is ezzel a garbóval avattam fel, a téli napsütésben. A Női Blúzoknál többféle garbó közül válogathattok.




A szülinapomon egy fekete ceruzaszoknyához viseltem, ami egy kicsit komornak tűnik, de akkor még világos volt a hajam; és nekem nagyon bejönnek a sötét outfittek ha hozzá csak a hajszín üt el.



Végül bebarnult a hajkoronám, így a farmerszoknya lett a szín a szettemben. A fekete garbó egyébként WOW áron van, érdemes most beszereznetek egyet. Fekete, fehér, és kvarcpiros színekben elérhető a webshopban.

Ne feledjétek, Bonprix klubtagként 10% -os kedvezményben részesültök,  plusz iratkozzatok fel a hírlevére az egyszeri 1500 Ft-os kuponért.



Ha tetszett a bejegyzés, látogass el Facebook oldalamra,vagy ha inkább Instagramon nézelődsz, ott is megtalálsz. 
 
Puszi, Kata

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Tarts velem a mackós pillanatok világába!

🐻  Ez a blogbejegyzés nemcsak pedagógusoknak szól , hanem minden kisgyermekes anyukának is, aki szeretné otthon is játékosan, kreatívan és ...