2019. május 8., szerda

Isten Éltessen Drága Kisfiam!

AZ ELSŐ ÉVÜNK! :)





Május elsején 1 éves lett a Marci. Hogy mi történt velünk ez alatt az egy esztendő alatt, most elmesélem:


Rólam:
 
Először is, ízig - vérig Anya lettem. Megtanultam éberen aludni, aggódni, óvni, ápolni és nevelni. Rájöttem, hogy nekem mit kell tanulnom, hogy Anyaként 0-24 órás műszakban dolgozom, és megtudtam, hogy mit is jelent az igazi fáradtság. A gyermek áldás után bizony fenekestül felfordul az életünk. Már nem indulok el váltó ruha, pelenka, popsitörlő nélkül, de a nasi és víz duó is kiegészítőm lett. Játék nélkül sehova, még ha ezért a szobájáig kell is visszamennem.  A tavaly nyári kollekcióm kizárólagosan szoptatás kompatibilis volt, ékszerekben is a "rágóka nyaklánc" lett a sláger. A hajam hosszúságát nem is tudom meghatározni, max annyit látom míg felcopfozom. Elkezdtem blogolni, lett egy csoportom, ez  lett az én időm.


Alváshiány: 

A lenti státusz adatoknál, biztosan megakad majd a szemetek a fogai számán. Igen... 14 foga van a Kisfiamnak. Igazából 2 hónapos korában kijöttek az első fogai, így engem már nem ért meglepetésként, hogy 10 hónappal később itt tartunk. Szeptember óta, vagy fogak zavarják az éjszakáink, vagy mozgásfejlődés, 9 hónapos volt mikor egy kis szeparációs szorongás is felütötte a fejét. Marci külön szobában alszik a kezdetektől, soha nem aludt még köztünk, illetve bármelyikőnkkel. Ezt amúgy nem bánom, biztos, hogyha velünk aludna, egy percet nem pihennék, mert őt figyelgetném. (A kórházban is ezt csináltam. :D  ) Minden google bejegyzést elolvastam, ki, hogy altat, miként lehet elkerülni, hogy éjszaka ne ébredjen fel...Jelentem: sikertelenül. A folyamatos ingerek, tudás, arra kényszeríti, hogy pörögjön, gyakoroljon, órákat fent legyen, na ilyenkor szoktam online bevásárolni, leginkább a H&M gyerekosztályán. LOL.
Nemrégiben volt egy írás, ahol Apuka osztotta meg  gyötrelmes éjszakáikról a tapasztalatait, és ő írta, hogy bármennyire is fáradt vagy, reggel mikor kortyolgatod a frissen főzött kávéd, rá nézel a játszó Gyermekedre, és minden tehetetlenség, fáradtság elszáll, és arra gondolsz, milyen szerencsés vagy, hogy Ő van Neked. Ez így van. Olyan mérhetetlen szeretetet érzünk, hogy reggelre, elfelejtődik, hogy megint nem aludtunk.

Pocak:

Szerencsénkre, minden és jól evő Gyermek a mi Fiúnk, ebben nagyon szerencsésnek mondom magunkat. A kezdetektől főzök, itthon rengeteg alapanyag megtalálható a kertben. Spenót, Hagyma, Krumpli, Répa, és a sütőtökből is sok finomságot tudtam készíteni. Hamarosan lesz az oldalnak Baba recept rovata is, egy helyre gyűjtöm a bevált menüket, ezzel is segítve a kezdő Édesanyákat. Egy idő óta úgy eszünk, hogy közben zenés meséket néz, pl. kerekmese, és heykids. Nekünk ez bevált, ha gondotok van az evéssel, egy próbát megér.

Játék:
 Na ez az a pont ahol azt mondom: NE VEGYETEK SEMMILYEN DRÁGA, NAGY AJÁNDÉKOT, JÁTÉKOT A BABÁKNAK. Ismerősök, és saját tapasztalatból mondom, a gyerekek kedvenc játéka minden ami veszélyes, nem játék, és ami nem szabad. Távkapcsoló, telefon,bögre, ásványvizes palack...stb.
Iphone 8-as készüléket se most tervezzetek venni, a telefonom hangszórója már szinte alig működik, a pókhálósra törött kijelzőt ne is említsük.:D  Hozzátenném ez úgy lett ilyen,hogy nem is adom neki a telefonom. 

Pelenka: 

Az elején kizárólag Liberot használtunk, most viszont bugyipelenkában a Pampers pants vált be. A Libero szoros volt, a Pampersnek pedig a 4-es mérete pont jó a husis derékra. Szerintem akkor érdemes bugyi fazonú pelust választani, mikor már totyogó üzemmódba kapcsol a Kicsi. A Pelenkatáskámba a DM ökopelusát használom, egy nagyon jó bírású, cuki állatkás mintával. Mivel öko, nem olcsó, de tényleg nagyon jó, én bátran ajánlom.

Mozgásfejlődés:

Marci 5 hónaposan kúszott, 6 hónaposan felállt, 8 hónaposan kezdett mászni. Megosztó leszek, de mi használtunk kompot, persze, kizárólag miután ülni, és állni tudott. Nekem biztonságos volt a tudat, hogy amíg kompban van, nem lehet baja; s így én is tudtam csinálni a dolgom.

Első lépések:

9 hónaposan elindult...
Majdnem leestem a székről mikor megláttam, hogy a Fiam egyedül lépked. Mivel tele ment a szemem könnyel, még azt is hittem pár pillanatig, hogy álmodom. De nem. 
Az első lépések hozták magukkal az új küldetést-> Cipőt kell vennünk. Mi a Deichmann, Elefanten cipőivel teljes mértékben meg vagyunk elégedve, és amit sokan nem tudtok: Az utolsó párok mindig akciósak ,érdemes körülnézni, hátha pont méretet fogtok ki, féláron. 


Órákig tudnék még mesélni Nektek, de ezeket az állomásokat tartom fontosnak, és szoktátok a csoportban is témaként feldobni.

Az elmúlt évben rengeteg öröm, boldogság, feladat, szeretet költözött az életünkbe. Egy csoda minden pillanata.

 

 

❤👶❤


 1 éves lettem!

 
Adataim:
-11 kg
-79 cm
- 14 fogam van


Amit tudok: 
egyedül járni, tapsolni, 
csettintést imitálni, bohóckodni

Szeretek játszani:
-Traktorban ülni és börrögni
-Fűnyírózni
-Labdázni


Tudom mondani:
- Vau-Vau; Mama; Papa
;Baba; Hapci; Cica ;Be



Isten Éltessen Drága Kisfiam!
 💞


Ha tetszett a bejegyzés, látogass el Facebook oldalamra,vagy ha inkább Instagramon nézelődsz, ott is megtalálsz. 



Kata💋

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Tarts velem a mackós pillanatok világába!

🐻  Ez a blogbejegyzés nemcsak pedagógusoknak szól , hanem minden kisgyermekes anyukának is, aki szeretné otthon is játékosan, kreatívan és ...