2018. december 31., hétfő

Sikerekben, Egészségben, Boldogságban Gazdag Új évet Kívánok Nektek!

365/365

 


"Melletted akarok lenni éjfélkor. Kezdjük együtt az új esztendőt. De én szeretni fogom ezt a régit is."
(Szilvási Lajos) 

 

  Mi történt velem 2018-ban?


* Bár 2017-ben tudtam meg a Gólyahírt, mégis 2018-ban voltam "nagypocakos". Hála az égnek, nem volt semmi panaszom, még az utolsó hetek is könnyen mentek.

* Megszületett a Kisfiam, pontosan Május 1.-én, így ügyeleti időben, teljes nyugalomban, szerencsésen és egészségben adtam életet Neki, s ezzel elkezdődött életem legfelelősségteljesebb és legizgalmasabb kalandja.

* Hálás vagyok, hogy a közel (1 nap híján - :D) 8 hónapos, feláll, kapaszkodva lépeget,jó étvágyú, nagyon aktív, boldog Kisfiú a mi Marcink.

* Szintén 2018-ban pattant ki a fejünkből az ötlet, -igen többes szám,erre még kitérek- a "KZ PAKK" ötlete, és kirajzolódott egy új projekt. 2019-ben tovább fejlesztem ezt a vonalat, folyamatosan lesznek munkáim, és új tervek, amiket itt, Facebookon és instagrammon is nyomon követhettek.

* Ezzel egy időben Happy MOMents csoportom megnyitottam, egy szuper kis közösség alakult ki, és folyamatosan bővül új tagokkal amiért nagyon hálás vagyok. Múlt hónapban lettek új Adminok, akik felelnek a közösség hangulatáért, és napi témákért. Ha van kedvetek csatlakozzatok: https://www.facebook.com/groups/1828130273891588/

* Az év szeptemberében indult a blog is, és napról napra egyre több látogató tér az oldalra. A jövőben is folytatom a hazai márkák bemutatását, lesznek "outfit" posztok,terméktesztek, munkáimról bejegyzések, és persze az anyaság kalandos szakaszai is baba-mama témában feltűnnek.

* Visszatérve a többes számra , szóval ez úgy van, hogy 2013-ban, nem csak Párra leltem a Férjem személyében, hanem a legjobb barátomra is. Tudom közhelyes, de tényleg így van. Bármi ötlet jön, Vele tervezzük tovább, ő a legfőbb támogatom, társam mindenben. És mindemellett a legjobb Apa is, ezt bizonyította az elmúlt hónapok alatt.


Ma este pedig pizsamában, egy pohár pezsgővel várom az éjfélt, és köszönetet mondok,az eddigi évekért, és izgatottan várom a következőket. 





Köszönöm 2018! Várlak 2019. 

 

BOLDOG ÚJ ÉVET NEKTEK!




Ha tetszett a bejegyzés, látogass el Facebook oldalamra, vagy folyamatosan újuló Instagram profilomra.



Kata 💋


2018. december 27., csütörtök

KZ PAKK


Ezúttal családon belül, két Leányzó lett "KZ PAKK" tulajdonos. Természetesen most is egyedi tervezésű és kivitelezésű dobozokról van szó, hisz, egyikük épp balerina imádatban van, másikuk pedig a rókás szettekért rajong. Nem kellett sok kutató munka, hogy tudjam mivel lepjem meg Őket, a Karácsonyfa alatt.



A festékbe csillámport kevertem, így  a tündér világ kicsit csillogott is.


Természetesen "werkphoto" most is készült, és  mivel alvásidőben festek, ezért egy jó erős fekete is segítségemre sietett.



Amennyiben Te is kedvet kaptál az egyedi dobozokhoz, ne habozz, keress meg, üzenetben, Facebookon, e-mailben is rendelkezésedre állok.

"Egy festmény nem csupán festékből áll. Olyan alkotás, amelyben tetten érhető a művész agya, technikai tudása és érzelmei, és túl ezeken arra szolgál, hogy elmeséljen nekünk valamit, miközben a mi agyunkból is érzelmeket vált ki. A festékből így lesz szépség, így válthat ki belőlünk csodálatot vagy éppen megdöbbenést. A festéket a művész tölti meg élettel, az élmény pedig a befogadóval folytatott kommunikáció révén jön létre."




Ha tetszett a bejegyzés, látogass el Facebook oldalamra, vagy folyamatosan újuló Instagram profilomra.



Kata 💋

2018. december 25., kedd

Karácsonyi Csoda


 "Van a csoda... Karácsony csodája. Amire várunk. És ami teljesedik. De ez a csoda nem a színes szalagokkal átkötött dobozokban rejlik. Nem a feldíszített zöld fenyő alatt találod. Ezt a csodát másutt kell keresni, másutt lehet megtalálni. Ez a csoda a kedves szavakban, őszinte, szívből jövő kívánságokban, szerető érzésben érkezik. És kell ennél nagyobb ajándék? A következő háromszázhatvanöt napban ezek kísérnek, ezek adnak erőt. Nem a csomagokban lapuló tárgyak, hanem csakis ezek. Csak ezek... Ez a karácsony csodája."
Csitáry-Hock Tamás


#napiidézet #körülveszaszeretet



2018. december 22., szombat

Karácsonyi Hangulat

A Karácsonyi rohanásban hajlamosak vagyunk kicsit túl stresszelni a dolgokat, aminek a vége, hogy fáradtan, idegesen ülünk az ünnepi asztalhoz. Bevallom, én sem vagyok sem kipihent, sem energikus, mégis örömmel sürgök forgok a konyhában, és sütöm a süteményeket, mert közben egy kicsit kikapcsolok. ma viszont egy kis blogolásra is szakítok időt, mert nem lenne teljes a Karácsony vicces képek nélkül. Ebben a bejegyzésben mutatok 5 számomra derülésre okot adó képet, és nagyon örülnék ha kommentben Ti is csatlakoznátok a jókedvű készülődéshez.




1. Teljes mértékben átérzem...



2, Nem a méret a lényeg...

 



3. Ha lapos lenne a hangulat....
 


4.És már elkezdődtek a leárazások is....(ajajjjajj)
 




5. Ennyi...

 



"A nevetés a legjobb gyógyszer arra, hogy ne kezdj el bombaként ketyegni."


Kellemes (stresszmentes) Ünnepi készülődést kívánok!

Ha tetszett a bejegyzés, látogass el Facebook oldalamra, vagy folyamatosan újuló Instagram profilomra.



Kata 💋

2018. december 19., szerda

#KZszünet



"Ne a múltja érdekeljen, hanem az, hogy kivé válik melletted. Hogy szeret, és hogy téged választott. Nem véletlenül a múltja a múltja. Valamiért megvált tőle, elbúcsúzott, maga mögött hagyta, ahogyan azt te is tetted a tiéddel. A boldogság egyik titka talán az, hogy nem hánytorgatjuk fel a múltat, és megtanulunk a pillanatban élni, és azzal foglalkozni. Nem azon agyalni, hogy mi volt a múltban. Egyébként is: felesleges. Megtörtént, elmúlt, az egyetlen dolog, amit szebbé tudsz tenni, a most."

Oravecz Nóra 

 

2018. december 15., szombat

KOKAFASHION - Interjú Kiss Kósa Annamáriával


A mostani interjúban, a KOKAFASHION megálmodójával, Kiss Kósa Annamáriával beszélgetünk a divattervezésről, sikerről és jövőbeni terveiről. Érdekel a divat? Akkor ez a cikk Neked szól.

 

 



Az első, és egyben a leggyakoribb kérdés, hogy lettél divattervező?

Lassan 15 éve annak, hogy elkezdtem az egészet. Eredeti szakmám szerint színházi látvány és jelmeztervező vagyok. Több évig dolgoztam is a színházi világban. A divattervezés pedig párhuzamosan jött vele. Először csak a kifutóra készítettem látvány ruhákat majd egyre több felkérésem volt így elkezdtem teljes kollekciókat készíteni. 


Honnan, hogyan inspirálódsz tervezés közben?

Nagyon sok minden inspirál. Egyes kollekcióim tervezésénél megpróbálok valamilyen témát választani és ahhoz kötni, hogy kordában tudjam tartani a fantáziám. Legtöbbször az építészet, a népviselet, népi motívumok és a zene inspirál. továbbá követem a nagy divatházak legújabb kollekcióit, az év divatszíneit és egyes új avagy épp visszatérő divat kiegészítőket.





Divattervezőként, milyennek látod a hazai divatvilágot?

Divattervezőként, de akár magánszemélyként is mondhatom, hogy maga a kínálat bőséges. A tömegcikkek áradata mellett rengeteg, ügyes, hazai tervező alkot. A probléma a vásárlóerőben van. Míg mi tervezők próbálunk mindig valami egyedit, valami újat hozni a piacra az ügyfelek szerzése a legnehezebb feladat. Mivel a butikok kínálatával, a tömegcikkekkel nehéz felvenni a harcot így a magyar tervezőknek nagyon nehéz jó minőségű árut versenyképes áron előállítani.


Min dolgozol épp?

Jelenleg a nyár végén megjelenő kollekciómon dolgozok. Több újítás is lesz benne, mint technikailag, mint látványilag. Igaz hű maradok a KOKA jegyeihez, de használni fogok számomra új anyagokat és szabásmegoldásokat is.


 Ki/ kik a célcsoport?

Ha a menyasszonyi vonalat veszem, akkor eléggé leszűkül a kör. Itt ugye a hajadon, házasulandó lányoknak és barátnőiknek-koszorúslányoknak tervezek. Az alkalmi ruháimat viszont bármelyik korosztály viselheti. A fejdíszeimet szintúgy. Készítek kimondottan újszülött fejpántokat, nagylányos hajdszeket, csatokat, menyasszonyi pártákat, de akár fesztiválozós koszorúkat is.




A menyasszonyi ruhák megtervezésénél milyen szempontokat kell figyelembe venned?

A menyasszonyi ruha a hölgyek életében az egyik legmeghatározóbb ruha. Az elkészítése több hét, hónap közös munkája. Első körben szükségem van a megrendelő valamint a teljes esküvő hangulatának megismerésére. Ruháim mind egyediek a menyasszony igényeinek, adottságainak megfelelően készülnek. Ahhoz, hogy egy tökéletes ruhát adhassak ki a kezemből nagy sok szempontot figyelembe kell venni. Méretek, ízlés, színvilág, anyagválasztás, hangulat, évszak,stílus és még sorolhatnám. 



Egyedi megrendeléseket is vállalsz?

Ruháim legnagyobb része egyedi megrendelésre készül. Szeretem, ha megrendelőimnek kicsit betekinthetek a jelenlegi élethelyzetébe és egy adott , nagyon fontos eseményre én készíthetem a ruhát.


Hogy látod, inkább bérelnek, vagy megvásárolják a menyasszonyi ruhákat?

Kétféle menyasszony létezik. Az egyik, aki csak a kölcsönzők kínálatára esküszik és imád próbálgatni. Különféle stílusú ruhát felpróbál, mert bizonytalan, határozatlan, míg végül választ egyet, ami nem biztos, hogy a legmegfelelőbb de elégedett és a célt szolgálja. Van a másik kategória, aki felkeres egy tervezőt és rábízza magát a szakemberre. Természetesen több ügyfelem konkrét elképzeléssel jön,amit már csak finomítani kell. De a többség abszolút szabad kezet ad és élvezik az egész folyamatot. Egy ruha készítése nem csak a termékről szól ez egy életre szóló élmény is egyben.





Milyen menyasszonyi ruhákat szoktak kérni a leggyakrabban? 

Nagyon sok félét készítettem már. Volt rövid, hosszú, nagy szoknyás, csipkés, feketével díszített, kivágott, zárt, minimál… Minden menyasszony más, minden ruha egyedi. A lényeg, hogy kihozzuk a maximumot és kiemeljem a menyasszony szépségét, előnyeit.



Hol találkozhatunk Veled legközelebb?

Velem legutóbb szombaton találkozhattatok Dunaszerdahelyen a „Benned is ott a siker” szuperkonferencián. Másnap pedig a fejdíszeim nyilvános fotózása zajlott szintén felvidéken. A termékeimet pedig vasárnap a Pici piacon próbálhatjátok fel és még több karácsonyi vásárban megtalálhatóak lesznek. Az ünnepek alatt viszont pihenni szeretnénk a családdal, hogy januárban új erővel kezdhessek neki a kollekció gyártásának.




Szerinted mi egy sikeres Divattervező sikerének a kulcsa?

Úgy gondolom, hogy nagyon fontos a kitartó és alázatos munka. Ahhoz, hogy az emberek megismerjék a márkát, megszeressék a termékeinket nagyon sokat kell dolgozni. Nyitott szemmel /ükell járni, minden alkalmat megragadni és állandóan jelen lenni a piacon. A siker mint olyan először egy elismerés egy visszajelzés, hogy jó az amit csinálok ha ennek anyagi vonzata is van akkor pedig lehet fejlődni, befektetni és terjeszkedni. Közben pedig sokat tanulni, megújulni és nem feladni!


 


Facebookon megtaláljátok a Kokafashion oldalát itt




 "A divat nagyszerű dolog, segít kifejezni, hogy ki vagy valójában."



Ha tetszett a bejegyzés, látogass el Facebook oldalamra, vagy folyamatosan újuló Instagram profilomra.



Kata 💋




 


 
 
 

Tarts velem a mackós pillanatok világába!

🐻  Ez a blogbejegyzés nemcsak pedagógusoknak szól , hanem minden kisgyermekes anyukának is, aki szeretné otthon is játékosan, kreatívan és ...